Virágeső

Pénteken és szombaton a középiskolai ballagások, vasárnap pedig anyák napja szórja tele virággal az országot. Matrózblúzos lányok, mérethelytelen öltönyben feszengő ifjak szorongatnak megilletődve hatalmas virágcsokrokat lépten-nyomon, tupírozott anyukák, ünneplőbe öltözött nagyszülők állnak sorban a virágboltoknál, és ez csak fokozódik holnap, amikor már a feledékenyebbek rohamozzák meg a multik és hipermarketek bejáratánál hegyekben álló rózsa- és tulipáncsokrokat, cserepes virágokat. 

Nem ítélkezek, ez van, az átlagember rohan, a vállalkozó kihasználja a lehetőségeket, nincs ebben semmi furcsa. Inkább csak a nosztalgia emlékeztet azokra az időkre, amikor középiskolásként a ház előtt – jobb esetben a saját házunk előtt – virágzó orgonabokrokat csupaszítottuk le és az éppen nyíló tulipánokat és nárciszokat téptük le, hogy feldíszítsük az osztálytermünket a ballagóknak. Vasárnap korán reggel pedig bevettük magunkat a városszé- li erdőbe, hogy az ott nyíló mezei és erdei virágokból kössünk csokrot anyáinknak, nagyanyáinknak. Persze, volt ennek takarékossági oka is – a zsebpénz fagylaltra kellett –, de inkább az összetartás, a bandázás volt ekkor is a fő motiváció, már persze túl azon, hogy örömet szerezzünk otthon. 

Az idei ballagásra azonban a klímaváltozás hozta téli tavasz miatt már régen elnyílott az orgona és a nárcisz, tulipán is már csak a kertészetekben virágzik. Az erdei virágok többsége pedig védett, nemcsak nőnapra nem lehet hóvirágot szedni, az anyák napi nőszirom, kökörcsin és kankalin is sokba kerülne. Marad hát a virágbolt. Egyvalami azonban biztosan nem változott, az, ha a gyerekeinkről vagy anyáinkról, nagyanyáinkról van szó, semmi sem drága. Köszöntsük őket, szeressük őket, mert fontosak nekünk.